Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

MGM – ELTE

2009.05.01

Kutatási együttműködés 2009

tablak.jpg

Az MGM egyedülálló kutatásban vett részt az ELTE Karrierközpont tudományos kutatói csapatával együttműködve. A kutatás folyamán a magyarok KRESZ szabálykövetési morálját vizsgálták. A felmérésben résztvevők akár gyakorló vezetőként, akár gyalogosként vagy kerékpárosként egy névtelenül, online kitöltött kérdőív segítségével osztották meg tapasztalataikat, véleményüket a kutatókkal. Elmondták mit gondolnak például arról, hogy kell-e a gyalogosoknak is ismernie a KRESZ-t, érdemes lenne-e a középiskolai vagy akár már az általános iskolai oktatás részévé tenni a KRESZ tananyagát, egyértelműek-e a közlekedési táblák, hatékony-e a zéró tolerancia. Ezenkívül olyan kérdésekre is választ adtak, hogy szerintük a nők jobban vezetnek-e, mint a férfiak, stresszesek vagy higgadtak vagyunk a volán mögött, ledudáltak-e már a zebrán, zavarnak-e a kamionok a magyar utakon, idegenkednek-e a motorosoktól vagy a kerékpárosoktól, használtak-e már indulatos, obszcén kifejezéseket más vezetőkkel szemben.
Az ELTE a kutatás kapcsán felkérte az MGM-CONSULTING Tanácsadó és Kutatásszervező Kft.-t a KRESZ jogszabályelemzési és szabálykövetési kutatásokhoz kapcsolódó általános tanácsadói, szervezési és minőség ellenőrzési feladatok ellátásával.
 
Az MGM a megbízás teljesítése kapcsán az alábbi feladatok végezte:
-        általános tanácsadás az ELTE által megbízott és a kutatásban részt vevő témafelelősök és kutatók részére a KRESZ kutatás tárgyában
-        tanácsadás a kutatási tematika és startégi részbeni kialakításával kapcsolatban
-        a kutatási és szerződési feltételek részbeni meghatározása
-        a KRESZ kutatással kapcsolatos szervezési feladatok ellátása, különösen a kutatási folyamat és a köztes jelentések időszakos ellenőrzése
-        a kutatási folyamat köztes és végleges tartalmi és minőségi ellenőrzése
-        a záró tanulmányok tartalmi és minőségi ellenőrzése
-        folyamatos kapcsolattartás a KRESZ kutatásban részt vevő kutatókkal és témafelelősökkel