Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

LÉGTÉR EGYESÜLET: a civil kontroll

2011.01.10

 

legter.jpgA LÉGTÉR Közhasznú Egyesületet az a lakossági tiltakozás hívta életre, melyet a 2005. május 12-én életbe lépett együttes miniszteri rendelet által meghatározott új légtérhasználati rendszer váltott ki. Az új repülési szisztéma hatására a Budapest és környéke lakosságát sújtó környezetterhelés hirtelen megnövekedett mind a zaj, mind a káros anyag kibocsátás tekintetében. Alapvető alkotmányos jogaink sérültek az új repülési szisztéma bevezetésével, amely közel 1 millió ember életminőségét, egészségét, közérzetét érinti hátrányosan.
 
Érdekképviseleti együttműködésünk munkacsoportként kezdte működését több budapesti kerület és agglomerációs település részvételével, ezt követően, a hatékonyabb fellépés érdekében szerveződtünk egyesületté. Kiemelt jelentőségűnek tartjuk a kerületek, települések összefogását, azaz az egységes fellépést.
A légtérhasználatot módosító GkM, KvvM, HM együttes rendelet, ennek ellenére a rendelet környezetvédelmi hatástanulmány nélkül, a lakossági érdekek teljes figyelmen kívül hagyásával jött létre.
 
Maus György a Légtér Közhasznú Egyesület elnöke

LÉGTÉR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET