Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

 

Maus György ügyvezetőTársaságunk 2009-ben alakult elsődlegesen kutatás-fejlesztési projektek megvalósítása céljából. Fő tevékenységünk azóta is ez, de kiegészítő tevékenységként foglalkozunk befektetés menedzsmenttel, környezetvédelmi szakértéssel, technológiafejlesztéssel és tanácsadással is, elsősorban közösségi közlekedési területen. Partnereink száma közel 30.
A 2009-es indulás nem volt előzmények nélküli: 2001-2008 között a cégalapító és a közreműködő szakemberek komoly K+F fejlesztési projektek koordinálásában vettek részt. ilyen volt a Budapest-Rijeka vasúti logisztikai teszt, kutatás-fejlesztési projektek a veszprémi Egyetem környezetmérnöki és Vízgazdálkodási szakán; vagy például a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet turisztikai vonzerejének fejlesztése matematikai döntési modell megalkotása segítségével. Jogilag ezen időszak társaságai nem jelentenek jogelődöket, de szakmailag megalapozták az MGM-Consulting Kft. létrejöttét.
Társaságunk erőssége a környezetvédelmi technológiai kutatás és fejlesztés, mert fő stratégiai célunk az engedélyezett kapacitások jobb kihasználása. Ennek érdekében kezdtük meg hulladékártalmatlanítást szolgáló technológiáik továbbfejlesztését azzal a céllal, hogy a hulladékok hasznosítására is alkalmasak legyenek. Ugyanakkor széleskörű tapasztalatunk van a környezetvédelmi szolgáltatások és szerves hulladékok biológiai kezelése felhasználása terén. A sikeres menedzsment és eddigi fejlesztések sokrétű tapasztalatot jelentettek pályázatírás, projektmenedzsment, marketing, jogi, pénzügyi ismeretek, PR tevékenység területén, valamint hatékony kapcsolattartás alakult ki üzleti partnerek, hatósági és civil szervezetek felé. Társaságunk stratégiájának egyik legfontosabb prioritása a hazai szakmai szervezetekkel, gazdasági társaságokkal való rendszeres kapcsolattartás.
 
Maus György ügyvezető